kiállítás bejegyzései

Kunsthalle - Warhol, Basquiat, Haring

Igaz, hogy a kiállítás nem konkrétan a homoszexualitással foglalkozik, de Warhol, Basquiat és Haring neve édesen cseng a meleg képzőművészet iránt érdeklődő nagyközönség számára. Érdemes elmenni a Bécsi Kunsthalle-ba, ahol a június 25. és október 10. között megrendezésre kerülő nagy nyári kiállítás a „Street and Studio. Basquiattól Séripopig" címet kapta. A kiállítás az egyesült államokbeli festő és graffitiművész, Jean-Michel Basquiat (1960-1988) műveire összpontosít. A 2. teremben helyet kapó kiállításon Keith Haringgel közös munkái láthatók, továbbá  a kiállítás részét képezik Andy Warhol  alkotásai is. Ezen kívül itt van még a május 28. és szeptember 19. között látható  „Keith Haring 1978 - 1982" című monotematikus kiállítás. A bemutató a művész mozgalmas és kísérletező korai éveivel foglalkozik, amelyeket erősen befolyásolt a graffiti. A hangsúlyt Haring papírmunkáira fektetik, amelyek között rajzok, szórólapok, plakátok, fotók, metró rajzok, valamint az 1990-ben elhunyt művész munkáinak keletkezését bemutató video dokumentációk szerepelnek.

Ars Homoerotica - Menjetek Varsóba!

Varsóban Ars Homoerotica címen kiállítás nyílt. A tárlat célja, hogy bemutassa a művészettörténetben megjelenő homoerotikát, különös tekintettel az antik, és Kelet-közép Európa kortárs művészetére. A varsói kiállítás elég komoly: 250 művel, és mások mellett, olyan művészekkel jelentkezik, mint Nan Goldin, Wilhelm von Gloeden, a Blue Noses, Katarzyna Kozyra, David Cerny, Anna Daucikova, , Catherine Opie, vagy S and P Stanikas Litvániából. Magyarországot képviseli a tárlaton Dallos Ádám, El Kazovszkij és Szabó Benke Róbert.

Piotr Piotrowski, a múzeum igazgatója úgy véli, hogy a kiállítás megtartása – a tiltakozások ellenére – fontos; megfelelő vitaindító lehet a homoszexuálisok megítélése felé ebben a többségében konzervatív és katolikus országban Konzervatív csoportok régóta támadják az ötletet, ennek ellenére Bogdan Zdrojewski kulturális miniszter is megvédte a projektet a kiállítás kapcsán támadt képviselőházi vitában.

A kiállítás szervezői, jelentős számú nemzetközi érdeklődőt várnak, már csak azért is, mert 2010 nyarán, London, Madrid és Stockholm után Varsóban rendezik meg Európa legnagyobb meleg fesztiválját, az Europride-ot.

A tárlat megtekinthető a Varsói Nemzeti Múzeumban 2010. június 11-től szeptember 5-ig.

Ami bosszantó, hogy nálunk esélyt se látok arra, hogy ilyen kiállítás legyen nálunk, és hogy ilyen tökös kulturális miniszterünk, vagy múzeumdirektorjaink legyenek…

2010. jún. 23. 11:00 | még nincsenek kommentek
Címkék: Ars, art, gay, Homoerotica, kiállítás, LGBT, LMBT, meleg, művészet, Varsó
írta: westart
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Válogatás a San Francisco-i Homoerotikus kiállítás anyagából 02

2009. szept. 13. 7:34 | még nincsenek kommentek
Címkék: art, Francisco, gay, GLBT, képek, kiállítás, LGBT, LMBT, meleg, művészet, San
írta: westart
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Válogatás a San Francisco-i Homoerotikus kiállítás anyagából 01

 

 

2009. szept. 12. 15:20 | még nincsenek kommentek
Címkék: art, Francisco, gay, GLBT, képek, kiállítás, LGBT, LMBT, meleg, művészet, San
írta: westart
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

arc plakát

Az arc-plakáton ismét meleg témájú kép is van :)

2009. szept. 12. 8:19 | még nincsenek kommentek
Címkék: arc, art, gay, GLBT, képek, kiállítás, LGBT, LMBT, meleg, művészet, plakát
írta: westart
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Glamour Szeged

Szegeden a REÖK legújabb, Glamour című kiállításán az osztrák művésznő, Marianne Greber fotóit lehet megnézni. A művésznő a brazil transzvesztita prostituáltakról készült képeit lehet látni február 1-ig. Sajnos, én az ország másik feléről nem tudok elmenni, megnézni! L Állítólag ott van köztük az Utolsó vacsora-travi változata is. „Ez egyfajta tiszteletadás a vallás, egyúttal pedig a tolerancia felé – magyarázza Greber. – A transzvesztiták részesei szeretnének lenni a vallásnak, hisznek Jézusban.” (Jé, ezt lehet így is felfogni? Szegény Nátzinger Pápa, hogy pirulhat ilyenkor!) Én ezt a fotót pár évvel ezelőtt már láttam, érdekes, hogy milyen sokan feldolgozzák ezt a képet. (A legutolsó, amit láttam, az egy patkányirtó reklámja volt: az asztalnál csupa patkány volt…) Örvendetes, hogy eddig még semmi komolyabb tiltakozást, botrányt nem hallottam a kiállítással kapcsolatban. A másik, hogy miért csak Szegeden látható és pl. a Pride alatt, miért nincsenek ilyen kiállítások a fővárosban (a felvonulás, mozi, buli nekem kevés kulturális esemény). Na, inkább nem nyafogok, örüljünk annak, ami van...

„A tárlat anyaga tulajdonképpen a protestálásom része, és száz százalékig a mai társadalomról szól – mondja a fotós. – Tükröt mutat, ha úgy tetszik. Fontos, hogy lássuk: a világ színes. Amikor megszületünk, a lelkünkben nem fiúk vagyunk vagy lányok, mindenkiben megbújnak feminin és maszkulin vonások is. Más kérdés, hogy ezeket később ki hogyan mutatja meg. A képek kevésbé a nemiséget szeretnék ábrázolni, mintsem a létezés kérdését.” Ez totál jó megfogalmazás, főleg, hogy sokan azt gondolják a transzvesztik mind melegek. Pedig egy jelentős százalékuk heteroszexuális, csak néha szeret női cuccokba bújni.

2009. jan. 17. 19:14 | még nincsenek kommentek
Címkék: art, fotó, gay, Greber, kiállítás, LMBT, Marianne, művészet, REÖK
írta: westart
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!